Hírek

Csörgőalma oltónap

Időpont: 
szombat, március 26, 2022 (Egész nap)
Helyszín: 
Öriszentpéter, Városszer 57. - Az Őrségi Nemzeti Park központi épülete

Éghajlat- és biodiverzitás-barát kert: Előadó: Dr. Gyulai Iván, ökológus, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány elnöke

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés ezen a felületen *március 16-ig:*

https://forms.gle/kNnSKgaiALbt9fP26
<https://mtvsz.hu/newsletter/stat/gq5t20brgy71?ln=4&url=https://forms.gle/kNnSKgaiALbt9fP26>

A városi kertes házakban számos portán találunk szépnek mondott, nyírott, locsolt, mesterségesen táplált pázsitot örökzöldekkel, egy-két virágágyással, sziklakerttel. Vidéken is már kevés a hagyományos udvar, kapargáló tyúkokkal, a hátsó kertek zöldségágyásai és az előkertek virágágyásai is fogyóban vannak. Ide is betette a lábát a városi ízlés. A ?kukás? napon tavasztól őszig a szemetesek tömve vannak zöld javakkal, télen fahamuval.

METSZÉSI gyakorlat

METSZÉSI gyakorlat Miskolc-Perecesen

Szűcs Gergely gyümölcsész irányításával metszési gyakorlatra kerül sor egy Miskolc- perecesi mesebeli kertben. Ennek során megismerhetjük az alma, körte,
meggy, cseresznye, kajszi, szilvfák metszési alapelveit, ideális időpontját, javasolt eszközeit, sebkezelés módjait és ebédidőben, a sütögetés közben, tapasztalatcserére is mód nyílik.
Időpont: 2022. 03. 13., vasárnap, 9-15 óra között
Maximális létszám 12 fő.

"Alkalmazott gyümölcsészet" - Lantos Tamás előadása

Időpont: 
szombat, március 5, 2022 (Egész nap)
Helyszín: 
Szenna: Skanzen

Szervusztok!

AZ ÖKOLÓGIAI RENDSZEREKKEL EGYÜTTMŰKÖDŐ GAZDÁLKODÁS: AGRÁRERDÉSZET A GYÜMÖLCSÉSZET NÉZŐPONTJÁBÓL

Időpont: 
péntek, november 10, 2017 (Egész nap) - vasárnap, november 12, 2017 (Egész nap)
Helyszín: 
Drávafok

MEGHÍVÓ

 

AZ ÖKOLÓGIAI RENDSZEREKKEL EGYÜTTMŰKÖDŐ GAZDÁLKODÁS:

AGRÁRERDÉSZET A GYÜMÖLCSÉSZET NÉZŐPONTJÁBÓL

című konferenciára

 

 

Helyszín: Drávafok, Zrínyi u. 1. (Fodor-kúria)

Időpont: 2017. november 10-12. (Péntek-vasárnap).

A rendezvény szervezői: Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézete, Kárpát-medencei Gyümölcsészeti Hálózat, Ormánság Alapítvány.

A kiadások egy részét a NAIK Erdészeti Tudományos Intézete finanszírozza.

 

Program:

Oltónap

Időpont: 
vasárnap, március 19, 2017 (Egész nap)
Helyszín: 
Orfalu

Meghívó

Füveskert és Teaház, Orfalu

 

Oltónap

Gyümölcs - a növények tápláló termése, a halhatatlanság, a lényeg, az újjászületés kifejezője, termékenység- és élet szimbólum. Egy állapot betetőzése és eredménye, a következő állapotnak pedig – magja révén – eredője.

 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a közelgő Gyümölcsoltó Boldogasszony napja jegyében 2017. március 19-én tartandó Oltónap programunkra.

GYÜMÖLCSÉSZ KÉPZÉS és NAP

Időpont: 
szombat, március 18, 2017 (Egész nap) - szombat, március 25, 2017 (Egész nap)
Helyszín: 
Szenna

A Lázi Dombi Kulturális Egyesület és a Szennai Skanzen szervezésében

GYÜMÖLCSÉSZ KÉPZÉS és NAP

lesz Szennában, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

III. Kárpát –medencei Tündérkert Találkozó

Időpont: 
szombat, június 21, 2014 (Egész nap)
Helyszín: 
Oszkó

Kedves Tündérkert-települések, Közösségek!

2014. június 21-én, szombaton

rendezzük meg a

III. Kárpát –medencei Tündérkert Találkozót

Oszkóban, a Hegypásztor Kör szőlőhegyén,

melyre ezúton szeretnénk előzetesen meghívni Önöket!

Gyümölcsészeti Találkozó

Időpont: 
péntek, február 21, 2014 (Egész nap) - vasárnap, február 23, 2014 (Egész nap)
Helyszín: 
Drávafok

Meghívó

 

Tisztelettel meghívjuk a Kárpát-medencei Gyümölcsészeti Hálózat 2014. évi

Gyümölcsészeti Találkozójára

 

Helyszín: Drávafok, Fodor-kúria

Időpont: 2014. február 21-23.

Program:

Péntek

17.00-tól

Érkezés

18.30-19.30

Batyus vacsora

19.30-tól

Kötetlen program: filmvetítés, pálinka kóstoló hozott pálinkákból …

Szombat

7.30-8.30

Reggeli

8.30-9.30

Beszámoló a zalai gyümölcsfajták térképezéséről

9.30-11.00

Beszámoló az ormánsági „gyümölcsészeti gondnokság” lehetőségéről és az ormánsági fajtatérképezésről

11.00-12.30

a) Gyümölcsfajta és gyümölcstermék bemutató hozott gyümölcsökből, készítményekből.

b) Hozott növényi szaporító anyagok ajándékozása, cseréje (magok, oltóvesszők, alanyok, oltványok)

12.30-13.30

Ebéd

14.00-15.30

Dr. Vida Gábor akadémikus előadása: Hol vagyunk? – Merre kellene mennünk? II. rész

15.30-17.30

Hogyan alkalmazkodunk a megváltozott globális körülményekhez?

(Vida Gábor előadásának továbbgondolása.)

17.30-18.30

Borkóstoló Tiffán Zsolt villányi pincészetéből

18.45-19.45

Vacsora

20.00-tól

A nap során javasolt témák. (Pl. hol tart a gyömölcs tájfajták megőrzéséről szóló ombudsmani megállapodás?)

Vasárnap

7.30-8.30

 

Reggeli

8.30-11.30

Tapasztalat börze: szakmai tapasztalataink megosztása egymással. Akik eredményeiket meg kívánják osztani másokkal, előre jelezzék a szervezők felé.

a)      Felvezetőt mond Lantos Tamás: gyümölcsös és gyümölcsény kísérlet; Markóci Gyümölcsnap.

b)      Bándi Ferenc (Farcád): Gyümölcserdő kezdeményezés; Farcád környéki „gyümölcsút”

c)      Más jelentkezők beszámolója

11.30-13.00

A gyümölcsészeti hálózat aktuális teendői: tervezés, megbeszélés

13.00-14.00

Ebéd

14.00-tól

 

Elutazás vagy a markóci, délelőtt bemutatott gyümölcsények és gyümölcsösök helyszíni bejárása

Gyümölcsészeti Program Agostyánban

Időpont: 
csütörtök, augusztus 8, 2013 (Egész nap)
Helyszín: 
Agostyán

Kedves Gyümölcsészek, Kedves Érdeklődők!

2013 Augusztus 8-án, 9 órától Gyümölcsészeti Programok keretén belül
bemutató lesz Agostyán, Agoston-ligetben (ÖKOFALU)

Tervezett program: Növényszaporítás, alvó szemzés, nyári metszés, az
éppen érő fajták felismerése, feltérképezése, haszonvételezés, aszalás,
befőzés

Szakértő: Zaja Péter (Visnyeszéplak)

Szeretettel vár minden érdeklődőt a Természetes Életmód Alapítvány!

Helyszín: Agosztyán, Ágoston -liget