A 2026-os év hagyományos almafája: ANANÁSZ RENET
2025 végén indult a Kárpát-medencei Gyümölcsészhálózat új kezdeményezése: az év hagyományos gyümölcsfajtájának megválasztása. Három induló – Téli arany pármen, Szentiványi alma és Ananász renet – közül lehetett választani. A szavazás igen szoros eredményt hozott, hiszen az Ananász renet mindössze egy szavazattal győzött a Téli arany pármen előtt. A cél, hogy a figyelem egy-egy hagyományosnak számító fajtára irányuljon, és készüljön róla bővebb, kedvcsináló leírás, ami által minél több kiskertben lehessen vele találkozni. Ennek elősegítésére az a terv, hogy a 2026-ban megrendezésre kerülő oltónapokon minél többen juthassanak hozzá a fajta oltóvesszejéhez.
Az Ananász renet eredetéről megoszlanak a vélemények, annyi azonban biztos, hogy – sok más ma már hagyományosnak számító fajtához hasonlóan – a XIX. században került Magyarországra. 1862-ben már oltványt is lehetett kapni a Magyar Gazdasági Egyesület budai szőlő- és faiskolájában. A katalógusukban próbálták magyarítani a „renet” szót, amit „királykának” fordítottak. A renet (ranett, reinetten) valójában azt jelenti, hogy nemes alma, kiváló minőségű, több alma nevében is szerepel.
Az ananász szó a 19. században nem csak a gyümölcsöt jelentette, hanem szimbólumként a gazdagságot, a rangot is jelképezte. Kastélyok kapudíszeként gyakori volt, később pedig a lépcsőházak kovácsolt vaskorlátjainak díszítésére is előszeretettel alkalmazták stilizált formában. Az ananászt gyakorlatilag senki sem kóstolta idehaza, amikor ez a fajta megjelent. Bereczki Máté leírásában is hiányzik az a mondat – amit joggal várnánk –, hogy íze olyan, mint az ananászé. Vélhetően, aki meghallotta, hogy Ananász renet, valami különösen jó almára asszociálhatott, amit szinte kiváltság volt birtokolni. Más almafajták nevében is szerepelt az ananász szó: létezett (és esetleg ma is létezik) Belga ananász, Lüttichi ananász, sőt Ananász körte is.
És hogy látták ezt a fajtát? Részletek Bereczki Máté leírásából (Gyümölcsészet vázlatok, II. kötet, 1882):
„Alakja. Hosszas, kúpos gömbalakú, többnyire szép, szabályos termetű. Zöme középtájra vagy kissé alább, a száras vég felé esik, honnét kelyhe felé szelíden fogyva boltozódik, s elég széles, tompa csúcsban végződik; szára felé pedig szelíden kidomborodik és széles, lapos talpat alkot. […]
Színe. Bőre finom, vékony, sima, fényes, száraz tapintatú; eleinte zöldes czitromsárga, értével aranysárga; napos oldalán csak kissé sötétebb sárga, rendesen minden pír nélkül. […]
Belseje. Húsa sárgásfehér, finom, tömött; értével gyöngéd és porhanyó; leve bő, czukros, finom savanyúval emelt, igen kellemes, illatos és fűszeres ízű. […]
Fája. Mérsékelt növésű, de egészséges és igen edzett; korán és rendkívül bőven termő; fölálló vagy nyílt szögekben fölfelé törekvő, merev ágaival, melyek gyümölcsvesszőkkel és peczkekkel jól beruházkodnak, sűrű lombos, gúlaalakú koronát alkotó. […]”
Elhunyt Id. SZÁVAI MÁRTON (1929-2026) nyugalmazott tanító, népművelő
” (…) Nem létezett olyan feladat Énlakán, amelyet hagyományos értékrendet követő és őrző pedagógusként ne vállalt volna. Nem csupán tanító volt az egyre fogyatkozó lélekszámú faluban, hanem annak lelkiismerete, helytörténész, pomológus és civil aktivista.
Id. Szávai Márton 1929-ben született Etéden, aktív pedagógusként több évtizeden át, 1958-tól 1991-ig lámpása volt a falunak, természetes kötelességeként végezte a közösségszervező és -megtartó munkát, illetve nyugdíjazása után is – mindmáig – fontos szerepet vállalt olyan tevékenységekben, amelyek messze túllépik a falu határait.
A Pro Énlaka Alapítvány képviselőjeként egyike az Énlakán megtartott akadémiai szintű konferencia-sorozat létrehozóinak. Karizmatikus, a közösség által tisztelt tanító volt, munkássága – a helytörténeti kutatástól a hagyományos gyümölcsfajták megőrzéséig terjedt, széleskörű hatással volt a falu és a székelyföldi közösségek életére.
Az Élő Székelyföld Egyesület 2017-ben Élő Székelyföld-díjjal tüntette ki, amely egy szerény elismerés ugyan, de felhívta a figyelmet az értékmegőrzés fontosságára.
A Jóisten adjon örök nyugodalmat Neki!”
(Forrás: eloszekelyfold.hu)Í
A temetés 2026. február 22-én vasárnap 13 órakor Énlakán volt.
Márton bácsi otthon halt és erdélyi szokásokhoz híven ilyenkor összegyűlnek a háznál a szomszédok, rokonok, és elbúcsúznak tőle. Így sem a halott, sem a hozzátartozó nincs egyedül. Osztozik a közösség a gyászban is, de ott van a túlvilággal való kapcsolódásban is. Mindezt egyik kedves gyümölcsész barátunktól, Pakot Mónikától tudjuk.
Vasárnap mi is ott lehettünk lélekben, amikor örök nyugalomba helyezték….Legyen könnyűek léptei!
Kérünk Benneteket, akik személyesen is ismerhettétek, írjatok róla! Írjátok meg, hogyan találkoztatok Márton bácsival, milyen volt ő, miért kerestétek fel újból és újból, utaztatok több száz kilómétert, hogy találkozhassatok vele! Írjátok meg azon történetek sokaságát, ami jó szívvel emlékeztethet Márton bácsira.
Egy ilyen személyes, rövid történet még 2022-ből Énlakán: Márton bácsi még arra is emlékezett, hogy saját apai nagypapája! hogyan működött együtt a természettel: pockok voltak túl sokan és ezért valamely haszonállat levágásakor annak gégéjét, talán baromfiét? fellógatta rendszeresen a gyümölcsösébe, hogy kifejezetten odaszoktassa a ragadozómadarakat, ne csak hébe-hóba szálldossanak, hanem egész évben legyenek a terület felett őrködve, hogy a pockok ne tudjanak túl szaporodni. Értitek!? Egy kilencvenhárom éves tanító még ilyen emlékeket, történeteket őrzött, mintha csak előző nap történt volna!
Szeretnénk ilyen történetekkel emlékezni Márton bácsira, sok gyümölcsész mesterére. Közzétennénk és megőriznénk őket itt, ha megengeditek.
A fajta előnyei és talán neve miatt is, viszonylag gyorsan terjedt, azonban nem vált meghatározó almává. A XIX. század végén, amikor az akkori Magyarországot gyümölcstermő körzetekre osztották, a 64 körzetből csak 8-ba ajánlották ezt a fajtát (összehasonlításul: a Téli arany párment 58 körzetbe). A XX. század elején az állami faiskolában összesen 52 fajtát tartottak, és ajánlottak termesztésre – ezek között ott volt az Ananász renet is.
Az 1950-es években, a nagyüzemi almatermesztés kezdetén még telepítésre ajánlott volt, de a megjegyzéssel, hogy párásabb éghajlatra való; száraz helyeken gyümölcse igen apró marad. A ’60-as évekre viszont már kiszorult a termelésből, később pedig már a szaporításra engedélyezett fajták között sem szerepelt (ellentétben például a Téli arany pármennel vagy a Batullal).
Társnevei között helyenként szerepel a Citromalma. Ha a két név valóban ugyanazt a fajtát jelöli, akkor itthon és Erdélyben is megtaláljuk még itt-ott (bár a XIX. százab közepén leírtak egy Citromalmát, ami viszont nem egyezik az Ananász renettel). Tudjuk, hogy idősebb fák vannak például Énlakán. Érdemes lenne összehasonlítani a terméseket ebben az évben országszerte azok között, akik úgy tudják, hogy Ananász renet és/vagy Citromalma terem a kertjükben.
Az Ananász renetnek van egy vitathatatlan előnye az íze mellett, ami miatt érdemes lenne több figyelmet fordítani rá: C-vitamin-tartalma kimagasló, akár 15 mg is lehet 100 grammonként, ami az almák között kiemelkedő (csodákat nem kell várni: a leggyengébben szereplő almákban is van 5 mg), bár paprikában akár tízszer ennyi is lehet.
Általában a régebbi fajtákat nem véletlenül váltják fel az újabbak, mások az igények, mások a lehetőségek. Németországban (Frankfurt mellett) van olyan almás, ahol Ananász renetből ültetvény van (https://obsthof-am-steinberg.de/). Az ottani tapasztalatok alapján ha megfelelő bánásmódban részesül, akkor bőségesen terem, könnyen kezelhető, bio minősítésű termesztésben is jól működő fajta. Nem nő magasra. Az ottani fák MM111 és M25 alanyra vannak oltva. Metszéssel 3-4m magasan tartható a korona szintje. A kis tőtávolságot is bírja. Terméshozama meglehetősen magas, de a fán lévő sok alma kisebb gyümölcsöket eredményez. Ha szempont a gyümölcsméret, és nagyobb almákat szeretnénk kapni, virágzás után le kell szedni, meg kell ritkítani a kis fiatal gyümölcsöket. Kórokozókkal szemben elég rezisztens. A lisztharmat meg tud jelenni rajta, ez ellen kell védeni. A komposzttal dúsított gazdag talajt szereti.
Lehet egy gyenge pontja: a tapasztaltok szerint vízigényes, a légköri aszályt nem bírja, emiatt szőlőhegyre egészen biztosan nem való. Száraz években fontos az öntözése. Ami miatt megérheti termeszteni, hogy íz karaktere abszolút piacképes lehet. Kellően édes, friss savasságával üdítő, különleges aromájával egyedi. Késő ősszel érik. Szezontól függően októberben, előfordul, hogy novemberben is szüretelhető. Megfelelően tárolva (3 °C körül) szüret után több hónapig is fogyasztható.
Idehaza az egyre aszályosabb nyarak miatt nem valószínű, hogy valaha újra meg fog jelenni a nagyüzemi termesztésben, azonban kiskertben mindenképpen megéri kísérletezni vele. A Frankfurt melletti példa bíztató képet mutat arra, hogy családi gazdaságokban népszerű csemege almává vagy almalé illetve cider/alambor alapanyaggá tud válni. A belőle készült sütemény és kompót is kiváló. Az említett gazdaságban több száz fa található az ültetvényen, jó állapotban. Tudunk róla, hogy 5 évvel ezelőtt ültettek új csemetéket nagy számban.
Itthoni kertészetekben jelenleg konténeres és szabadgyökerű alanyok is elérhetőek.
Az idei oltónapokon reméljük, minél több, fiatal, frissen készült oltványt vihetnek majd haza a résztvevők!
Tiszamenti gyümölcsös: látogatóban Kiss Balázs gyümölcsösében
2026 áprilisában pár napot töltöttem Hortobágyon. A látogatásom egyik célja volt, hogy Kiss Balázs (Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság elnöke) gyümölcsösét közelről is szemügyre vegyem.
Régebben a Tisza ártere rengeteg gyümölcsösnek adott otthont, ezek mára szinte nyom nélkül eltűntek.
A dzsungel néhol fojtogat egy-egy gyümölcsfát, de az utolsó órákban vagyunk.
Hol van már a korábbi generációk szorgalma ma?
A kérdésre a válasz: Tiszadorogma külterületén, ahol van egy kisebb, fiatal gyümölcsös. Régebben is az volt ott, ennek nyoma két szilva és egy hatalmas birs.
Ezen kívül minden újonnan lett ültetve az elmúlt tíz évben. A terület szűk egy hektár, de lassan kevés lesz, már most majdnem teli van, főleg almával és körtével.
A terület a Tisza árterében található, de nem szokott víz alá kerülni, azonban amikor magasabb a vízszint, akkor a kósza pockok (Arvicola terrestris) állománya itt összpontosul, kártételük jelentős. A természet azonban részben maga gondoskodik az egyensúlyról: a vaddisznók kitúrják a fészkeket. A talajvíz magasan van, a fák öntözésére emiatt nem kell figyelni. Ennek persze hátulütői is vannak: évente többször kell kaszálni, mert még a nyár végén is nő a fű, illetve szúnyogok hadával kell mindig számolni.
A terület nincs bekerítve. A vadkár kapcsán elárulta, hogy a réz-kén lemosó szagát nem szeretik, és ezzel elég jól távol lehet tartani az őzeket, akik szeretik a hajtásvégeket megcsócsálni.
A kert legnagyobb értéke azonban nem a mérete vagy az elhelyezkedése, hanem a szemlélet, amellyel létrejött. Itt nem egy véletlenszerűen összeválogatott fajtagyűjteményt látunk, hanem tudatos fajtamentést: a környékbeli elhagyott gyümölcsösök utolsó túlélőinek összegyűjtését. Ezek a fák jó eséllyel alkalmazkodtak ehhez a tájhoz. A módszernek persze vannak bizonytalanságai is: több fa még nem termett még, így azonosításuk sem lehetséges, és az sem kizárt, hogy akad köztük egészen hétköznapi, sőt egykor talán méltán mellőzött fajta is.
A kert után Balázs megmutatta a tiszadorogmai zártkerti részt is. A hajdani dicsőség nyomait őrzik az idős, virágzó gyümölcsfák. A területen illegális homokbánya, szemétlerakó is működik, egy részen akácost telepítettek, de annak nyoma sincs, hogy valaki fogná a kapát, és újra életet lehelne egy-egy magára maradt, jobb sorsra érdemes parcellába.
Egy dolgot nem értettem: ha Balázsnak sikerült létrehoznia egy ilyen kertet, akkor más miért nem lép a nyomába? A zártkertek miért olyanok, amilyenek? Pedig ezek csak rajtunk múlnak, és ezért gondoltam, hogy írok pár sort ezekről a kertekről, hátha valaki kedvet kap, és a közösségi oldalak helyett a tettek mezejére lép.
Kertlátogatás – szerző: Dr. Kápolnás Olivér
Várunk hasonló írásokat, képekkel az info@gyumolcsesz.hu e-mail címünkre!
Gyönyörű, termő gyümölcsösökből, ahol szelíd gyümölcsészettel gondoskodnak az ott élőkről.
Elhunyt Id. SZÁVAI MÁRTON (1929-2026) nyugalmazott tanító, népművelő
” (…) Nem létezett olyan feladat Énlakán, amelyet hagyományos értékrendet követő és őrző pedagógusként ne vállalt volna. Nem csupán tanító volt az egyre fogyatkozó lélekszámú faluban, hanem annak lelkiismerete, helytörténész, pomológus és civil aktivista.
Id. Szávai Márton 1929-ben született Etéden, aktív pedagógusként több évtizeden át, 1958-tól 1991-ig lámpása volt a falunak, természetes kötelességeként végezte a közösségszervező és -megtartó munkát, illetve nyugdíjazása után is – mindmáig – fontos szerepet vállalt olyan tevékenységekben, amelyek messze túllépik a falu határait.
A Pro Énlaka Alapítvány képviselőjeként egyike az Énlakán megtartott akadémiai szintű konferencia-sorozat létrehozóinak. Karizmatikus, a közösség által tisztelt tanító volt, munkássága – a helytörténeti kutatástól a hagyományos gyümölcsfajták megőrzéséig terjedt, széleskörű hatással volt a falu és a székelyföldi közösségek életére.
Az Élő Székelyföld Egyesület 2017-ben Élő Székelyföld-díjjal tüntette ki, amely egy szerény elismerés ugyan, de felhívta a figyelmet az értékmegőrzés fontosságára.
A Jóisten adjon örök nyugodalmat Neki!”
(Forrás: eloszekelyfold.hu)Í
A temetés 2026. február 22-én vasárnap 13 órakor Énlakán volt.
Márton bácsi otthon halt és erdélyi szokásokhoz híven ilyenkor összegyűlnek a háznál a szomszédok, rokonok, és elbúcsúznak tőle. Így sem a halott, sem a hozzátartozó nincs egyedül. Osztozik a közösség a gyászban is, de ott van a túlvilággal való kapcsolódásban is. Mindezt egyik kedves gyümölcsész barátunktól, Pakot Mónikától tudjuk.
Vasárnap mi is ott lehettünk lélekben, amikor örök nyugalomba helyezték….Legyen könnyűek léptei!
Kérünk Benneteket, akik személyesen is ismerhettétek, írjatok róla! Írjátok meg, hogyan találkoztatok Márton bácsival, milyen volt ő, miért kerestétek fel újból és újból, utaztatok több száz kilómétert, hogy találkozhassatok vele! Írjátok meg azon történetek sokaságát, ami jó szívvel emlékeztethet Márton bácsira.
Egy ilyen személyes, rövid történet még 2022-ből Énlakán: Márton bácsi még arra is emlékezett, hogy saját apai nagypapája! hogyan működött együtt a természettel: pockok voltak túl sokan és ezért valamely haszonállat levágásakor annak gégéjét, talán baromfiét? fellógatta rendszeresen a gyümölcsösébe, hogy kifejezetten odaszoktassa a ragadozómadarakat, ne csak hébe-hóba szálldossanak, hanem egész évben legyenek a terület felett őrködve, hogy a pockok ne tudjanak túl szaporodni. Értitek!? Egy kilencvenhárom éves tanító még ilyen emlékeket, történeteket őrzött, mintha csak előző nap történt volna!
Szeretnénk ilyen történetekkel emlékezni Márton bácsira, sok gyümölcsész mesterére. Közzétennénk és megőriznénk őket itt, ha megengeditek.